2004.04.19. Pedró

Éééééééés akkor jött a nagy nap (március 21 - vasárnap). Kérem mindenki jól jegyezze meg ezt a napot, ekkor nyert értelmet a bepedrózni kifejezés. No, de nézzük mit is jelent ez.

Aznap Manci kolléga, illetve én jelentem meg a Mekiben, plusz ugye az oktatóink Perec és Csabi. Egy kis tanakodás után Máriahalom felé vettük az irányt, egy kocsival, 3 ernyővel. KicsiPUG-ot ott kellett hagyni, mert előző nap Piliscsaba környékén belezúztam egy gödörbe és msánapra megfeküdt benne vmi - azóta kiderült, hogy szimering csere lesz benne.
Szal, kicsit összehúzva magunkat, közöttünk két hordzsákkal tettük meg az utat. Kint voltak egy páran, de lecsengőben, mert akkor ért véget egy oktatás. Azért maradt jópár emberke a tapasztaltabb féléből.

[]
Ahogy a profik

A szél itt is erős volt, de a domb feléből el lehetett rendesen startolni. Én kezdtem meg a menetet - okítói eligazítás után - csináltam 1-2 fordulót, de amúgy csak irány a leszálló, aztán szépen visszabaktatni a dombra. Nah, ez utóbbi volt a lexemetebb dolog az egészben :) Manci srác is elstartolt utánam, szépen le is vitte, de valami érthetetlen okból a földetérés után egy kecses mozdulattal a mellette álló fákra dobta a kupolát :))))
Perec, nagy mosolyogva ment lefele a fényképezőgéppel és már messziről üdvözölte, kedves tanítványát: IMI, IMI!!! :))))))))))
Csabi közben elstartoltatott engem is, aztán lementem hozzájuk segíteni leszedni az ernyőt. Ez amúgy egy elég kellemes beimizés volt - nem úgy, mint I-nek kesztölcön - ezzel elég hamar végeztünk.

[]
Manci Imre

Visszamászás után kezdődött az igazi repkedés, mert Csabi irányításával belefogtam a lejtőrepülés gyakorolgatásába. Kicsit oldalas volt a szél (talán DNY - Perec?), szal jobbra kicsit hátba kaptam ami már adott sebességet rendesen. Az első forulózgatás - talán mondhatom ezt - korrektül sikerült. Amikor nem éreztem már, hogy tudnám még rendesen csinálni, akkor elindultam a leszállóba. Ahogy leérkeztem, rohantam vissza, mert élveztem nagyon a dologot, így minden földön töltött időt elvesztegetettnek tartottam.
A második repülés, már korántsem mondható ennyire sikeresnek. Az start után balra kavartam, de az első jobbos forduló is már úgy sikerült, hogy a belővel a földet karistoltam, aztán pedig olyan szűkre vettem a fordulót, hogy nekiindultam a domboldalnak, elég gyorsan, magasság nélkül...
IGEN, odacsaptam magam. Próbáltam jobb lábbal elrúgni a dombot, de nem sikerült, így inkább a rendszer leggyengébb pontján oldottam meg az egyenletet, azaz csontot törtem...

Persze ez akkor még nem derült ki, mert ugyan bicegetem, de az elég jól ment és be sem dagadt a lábam. Arra viszont elég volt, hogy "tönkre tegye a napomat". Aznap már csak lestem ahogy tepertek az emberek, de legalább Mancit sikerült még egy lecsúszásra rávenni.
A nap végén nem bírtam tovább, így leakartam csúszni, hogy majd lent seggre teszem magam, P meg lejön értem kocsival, de asszem az idő okosabb volt nálam, mert csúnyán beerősödött, így a csomagolás maradt és a hazaút.

[]
Manci reppen

Felugrottunk P-hez, "beszarás jó, mexikói csirkét enni" - ami tényleg nagyon rendben volt. A lábamon még akkor sem lehetett semmit látni, így mégjobban meggyőztem magam, hogy csak megütöttem nagyon. Este már teniszlabda bokám volt, éjszaka pedig a húgom és pasija vittek a Fiumei útra a baleseti sebészetre.

IGEN, eltörtem a bokámat. Egy hét fekvő-, 4 hét járógipsz! Most pénteken veszik le, amit már büdösül várok, mert szarrá untam magam a gipszben és teljesen depressziós lettem - se ernyőzés, se bulizás, se sportolás, ehhhh fuck...
De megvan nekem is az első skeleton project pontom - többet nem akarok :-)