2004.03.19. Pedró

Nah, nézzük mi is maradt ki, amit még nem írtam le. FONTOS dologok azt tudom, hiszen...
...de erről majd később ;-) 

Szal március 5-én, hosszas tervezést követően összegyött egy kissebbfajta tömeg a Wichmannban, amolyan hagyományteremtő sörözésre - nah azóta sem volt ilyen :) - Ö kivételével az összes bolondarc megjelent, majd félcsúnya ivásba kezdett. röpködtek a sörök és unicumok, néha egy-egy becher is elcsattant. Azért nem vettük nagyon durvára, mert másnap is életben kellett maradunk, hiszen tanfolyás volt. Azért én kellőképpen sokat röhögtem, remélem ismételjük még a dolgot srácok.

Másnap, március 6-án reggel szokásos találkozó, ahová elhívtam BB-t is, mert nagynon rápörgött a dologra. Abban a reményben jött, hogy sikerülhet egyet tandemmel repülnie.Az kezdeti, szedjük össze magunkat állapot után kiderült, hogy Csabi tartja aznap az okítást, ami jó, mert Vele még nem voltam kint soha. Kesztölcöt lőtték be a nagyok, ahová szétszakadva jutottunk ki, mert nekem tankolni kellett, plusz a Bécsi utat még mindig csinázták, így kerülhettünk is Üröm fele.Manciék követtek minket abban bízva, hogy mi tudjuk hova megyünk :) Azért odataláltunk könnyen és próbáltunk bejutni a tanuló dombig, de akkora sár volt, hogy elakadt a kicsiPUG. Félúton letettük a gépjárművet, majd becipekedtünk.Csabi mester belőtte a dombtetőt, hogy majd szépen lecsúszkálunk onnan. Felmásztunk, de fent kiderült, hogy elég ordas ahhoz a szél, hogy még kupolázni se tudjunk, így vissza gyalog és lent a tó mögött gyiáztunk - ott persze nulla szél volt. Közben Perec mester is megérkezett, kihozta a tandemet és két kisebb röppenést összehoztak BB-vel, mi meg addig ráncigáltuk a cumókat.

[]
BB és Perec tandem

Később rendesen megtelt a domb, és egyre jobban a légtér is. Az arcok fent hintáztak jó időket és élvezték a langy tavasz első jeleit. Idővel mi is felmerészkedtünk a domb alsó harmadába, hogy onnan a gyengébb szélben lecsússzunk. Csabi felügyeletével stratoltunk sorban, Ö, Imi és én is. Az én első startom kissé összeszedetlen volt, mert túl gyorsan történt minden én meg elkényelmesedtem a jó idős kupolázgatásokban, így lassan reagáltam le a dolgot. Azért elmentem rendben, így tett Ö is és Imi is. Imi annyit csavart a dolgon, hogy Neki leszállnia már nem sikerült olyen simán - kinőtt a srác első fája! Nem beszéltünk róla sokat, tudta Ő is, hogy a saját balfaszsága volt a dolog, de azért elrondította az egész napját ezzel, meg mint kiderült a másnapját is.Én még egyszer lecsúsztam, aztán segítettem Neki kiírtani azt a szegény akácot, aki igazából semmiről sem tehetett :))) Csabi közben belevetette magát a légtér tömegébe, amíg mi makraméztunk.

Jó nap volt, azaz inkább azt mondanám, hogy tanulságos :) 

[]
Tele a domb