2004.03.09. Pedró

Én egy hetet kihagytam, mert a haverokkal megjártuk Horvátországot, hogy szétázzunk, miközben a Rijekai karnevált nézzük A következő alkalom ezért február 28-ra esett, a helyszín szintén a már jól megszokott Epöl volt. Aznap Imi hiányzott, mert Ő meg síelni ment, de Manci srác és Zsolt jöttek. Igaz Zsolt kissé nem beszámítható állapotban, így Ő egész nap csak óvatosan kupolázgatott, illetve belefutó startokat próbálgatott, meg néha gyiázzta az ernyőt :)))))))))

Mancival, mi lecsúszkáltunk, majd felváltva paparazzi-ztuk egymást, hogy legyen otthon mit mutogatni jól :-) Úgy 5x biztos lecsúsztunk, de utána megfordult és beerősödött a szél, így utolsó alkalommal gyalog jöttünk le - ezt is tudni kell megtenni, ha ezmber szeretne sokáig épségben maradni ;-)

Hazafelé láttuk, hogy Óbudán, vagy 10 ernyő próbálkozik, irigykedve lestük Őket. Másnap kiderült, hogy Perec is nyomta, úgy fél órát, miután Tőlünk elvált.

Másnap - 29-én vasárnap - csak én voltam a kitartó egyén, mert egyedül voltam a Mekiben, így nem mentünk sehova - illetve erre az időjárás is rátett - de nem bántam meg, mert elméleteztünk és jó dolgokat tudtam meg, tudniillik a délelöttöt egy kiterített ICAO térkép felett töltöttük :)